Egyetlen nap nagyon kevés San Diegot felfedezni. Amit eddig láttunk belőle, az alapján az egyik legélhetőbb amerikai városnak tűnik. Egész évben nagoyn jó klímája van, sokat süt a nap és keveset esik az eső. Mondjuk utóbbiból most pont sok jutott nekünk..., de holnaptól jön a jóidő itt is.
Próbáltunk ebbe az egy napba sok mindent belesűríteni, ami eleve lehetetlen látogatás volt, mivel délelőtt elmentünk a See World-be. Ez egy olyan park, ahol olyan különböző állatokkal lehet megismerkedni, amilyenekkel máshol nem. Ráadásul az állatokat mindig valamilyen különleges programmal mutatják be. Külön pavilonok, akváriumok vannak a cápáknak, a delfineknek, a jeges medvéknek, a kisebb halaknak. Van ezen kívül napi szinten 5 különböző show műsor is a delfinekről, a kisállatokról, a fókákról, az óriásbálnákról és egy nagyszabású összetett attrakció akrobatákkal és sok delfinnel.
Nagyon nagyon jó élmény volt - függetlenül attól, hogy egész nap vizes cuccban sétáltam, mivel az óriásbálnás show legvégén a bálna úgy köszönt el a közönségtől, hogy kifröcskölt egy óriásit. :)
Elmentünk még a kikötőbe, ahol megnéztünk egy hajókiállítást. Meg lehetett nézni 2 tengeralattjárót (az amerikainak 1999-2002ig magyar kapitánya volt!), több kisebb régi hajót és az Indian Starst, ami a jelenleg működő legrégebbi óceánjáró vitorlás hajó (1863-ban rakták vízre először).
Az estét a gázlámpás negyedben töltöttük, mégpedig egy mexikói étterem teraszán. Az étel ismét nagyon finom volt, a helyi sörök szintén, a környék pedig végre átlátható volt és élettel teli.
Jön az utolsó éjszaka Amerikában.... - egyik szemem nevet, a másik sír.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése