Itthon

Kedves Mindenki!

Először is köszönjük, hogy látogattátok ezt az oldalt és figyelemmel követtétek merre kirándulunk.
Természetesen hazaértünk. Itthon persze gyorsan elkapott minket a munka...., de mostanra már rendeződtek a dolgok és végre kipihenhetjük magunkat :)

Az átállást azt hiszem mára oldottuk csak meg, de jobb később mint soha.

pussz mindenkinek, a következő blog terve már itt van a fejemben... :)

Indulunk haza

Csak röviden:

Indulunk haza: felmegyünk Los Angelesbe, onnan délután f5-kor indul a gép Amszterdamba. Ott átszállunk egy másik gépre, és már otthon is leszünk szerda délután f4 körül.

San Diego

Egyetlen nap nagyon kevés San Diegot felfedezni. Amit eddig láttunk belőle, az alapján az egyik legélhetőbb amerikai városnak tűnik. Egész évben nagoyn jó klímája van, sokat süt a nap és keveset esik az eső. Mondjuk utóbbiból most pont sok jutott nekünk..., de holnaptól jön a jóidő itt is.

Próbáltunk ebbe az egy napba sok mindent belesűríteni, ami eleve lehetetlen látogatás volt, mivel délelőtt elmentünk a See World-be. Ez egy olyan park, ahol olyan különböző állatokkal lehet megismerkedni, amilyenekkel máshol nem. Ráadásul az állatokat mindig valamilyen különleges programmal mutatják be. Külön pavilonok, akváriumok vannak a cápáknak, a delfineknek, a jeges medvéknek, a kisebb halaknak. Van ezen kívül napi szinten 5 különböző show műsor is a delfinekről, a kisállatokról, a fókákról, az óriásbálnákról és egy nagyszabású összetett attrakció akrobatákkal és sok delfinnel.

Nagyon nagyon jó élmény volt - függetlenül attól, hogy egész nap vizes cuccban sétáltam, mivel az óriásbálnás show legvégén a bálna úgy köszönt el a közönségtől, hogy kifröcskölt egy óriásit. :)

Elmentünk még a kikötőbe, ahol megnéztünk egy hajókiállítást. Meg lehetett nézni 2 tengeralattjárót (az amerikainak 1999-2002ig magyar kapitánya volt!), több kisebb régi hajót és az Indian Starst, ami a jelenleg működő legrégebbi óceánjáró vitorlás hajó (1863-ban rakták vízre először).

Az estét a gázlámpás negyedben töltöttük, mégpedig egy mexikói étterem teraszán. Az étel ismét nagyon finom volt, a helyi sörök szintén, a környék pedig végre átlátható volt és élettel teli.

Jön az utolsó éjszaka Amerikában.... - egyik szemem nevet, a másik sír.

Vissza a nyugati partra

Ma elindultunk Flagstaffból San Diegoba, azaz utunk legkeletebbi pontjáról vissza a nyugati partra. A távolság kb 800 km, végig autópálya, de mi az első 80 km-t autóúton tettük inkább meg. Egyrészt hogy ne legyen annyira egyhangú, másrészt hogy láthassuk Sedonát. Ez a város a környék legkedveltebb üdülőhelye, ami annak is köszönhető, hogy a sivatagos területek közepén kiemelkedik az Oak Tree Canyon, aminek nagyrészt a tetején található Sedona városa. A környék gyönyörű vöröses sziklákkal övezett, rengeteg turista út van, és persze biciklis út is.

Elhagyva a parkot, feltértünk az autópályára és már csak kb 700 km volt hátra. L elkeserítő volt…..

A táj hirtelen átváltott sivatagiba és először egy kaktuszmezőn hajtottunk keresztül, majd közel a mexikói határhoz már homokos sivatag következett.

Jelenleg haladunk a pályán, már csak 120 km San Diego. Szállásunk lefoglalva, a legnagyobb gondot pedig az jelenti, hogy holnap, a maradék 1 napunkba mit sűrűsítsünk bele. Nagy a választék a városnézéstől, strandolásig, a múzeumnézésen keresztül a híres állatkert megtekintéséig – és hogy ki ne hagyjam: a San Diego-i See World megtekintése…

Egy nap a Grand Canyon-ban

Most mit is írjak? Ma Grand Canyonban voltunk. Azt, amit ott láttunk, nehezen tudnám szavakban vagy fényképekkel leírni. Azért megpróbálom.

Reggel elindultunk kis szállásunkról a kanyon felé.
Először is megálltunk az mellett a Navajo Rezervátum területén, ahol évmilliókkal ezelőtt megkövesedett dinoszaurusz lábnyomokat mutattak nekünk kedves navaho indiánok. Kicsit hihetetlen volt, mert az egész terület nem tűnt többnek, mint elhagyatott kietlen köves résznek. LÁttunk t-rex lábnyomot, jó, hogy vele nem élőben találkoztunk.

Megálltunk egy helyen a kanyon bejárata előtt és láttunk egy figurát, aki biciklivel és kutyával volt, és amennyire a kinézetéből meg tudtuk állapítani, nagyon sokat tekerhetett már.

Továbbálltunk, bementünk a kanyonba és gyanútlanul sétáltunk egy kilátópont felé. És akkor egyszer csak megláttam miről beszélt eddig Béci. Óriási mélység, élénk színek, alul kanyargó Colorado folyó…csak a felhős idő szomorított el kicsit – ma elég rossz időjárási viszonyok voltak, keveset lehetett látni az igazi szépségből. Az egész kanyont felülről láthattuk. Próbáltam felmérni a mélységet, de a szemem sehogy sem tudta befogadni, hogy egy kb 1500 méternyi mélységet láthat egészen közelről.

Megnéztük az összes kilátópontot…, és végig arról beszéltünk, hogy milyen jó lenne letúrázni a mélybe, egészen a folyóig, ami 26km lenne. Persze egy ilyen komoly túrát hosszasan kéne szervezni, kezdve onnantól hogy a folyó melletti szállást több hónappal előre le kell foglalni, nem beszélve a felkészülésről és a felszerelésről. Találkoztunk emberekkel, akik délután értek fel a folyótól, az egyik 7 és fél órás folyamatos utat említett!!!!!

Mindenesetre megfogadtuk, hogy ha még egyszer eljövünk a Kanyonba, mindenképpen megszervezzük ezt a túrát!!! Akkor talán jobban éreznünk azt az erőt, mélységet, magasságot, ami a Grand Canyonban van.

 

Átautóztunk Flagstaffba, elfoglaltuk szerény szállásunkat és bementünk a városba. Itt ez azért is érdekes, mert az amerikai városoknak általában nincs központjuk. A táblák emlegettek valami régi városrészt. Ebből annyit sikerült felfedezni, hogy jó sok kocsmája van J

Szerintem mi megtaláltuk a legjobbat: Beaver Street Brewery! Újabb kulináris örömök elé néztünk, ez már akkor látszott mikor a bejáratnál azt mondták hogy várnunk kell asztalra. Persze inkább a bárpultot választottuk és nagyon nem bántuk meg: csodás házi ale söröket ittunk némi pizzával.

Ezt a helyet látogassátok meg, ha egyszer ide tévedtek.

Ja igen, és ami miatt a megemlítettem a biciklis figurát, az az volt, hogy itt, Flagstaffban, este 8 körül ismét megláttuk a figurát, még nyúzottabban. A Grand Canyontól ez a hely legalább 150 km-nyire van!

Sokat láttunk, keveset ettünk

Azt hittem a tegnapi nap a csúcs, abban a tekintetben, hogy minél kevesebb településen autózzunk keresztül – persze megint tévedtem.

Reggel időben (f9) elindultunk Hanksville-ből, gondoltuk majd út közben veszünk egy szendvicset reggelire. Délután f3-kor sikerült egy navajo helység beli pizzával reggelizni-ebédelni-vacsorázni! J

Igaz, hogy közben autóztunk kicsit, áthaladtunk a Colorado folyón és megnéztük a következőket:

Natural Bridges Park: Arról híres, hogy 3 nagyon nagy jellegzetes természetes hidat lehet látni a kanyonos vidéken. A park nem olyan nagy, viszont annál szebb. Sajnos végig esett az eső, így csak fotózni próbáltunk, illetve egy rövidebb sétát tettünk az egyik hídhoz.

Átvágtunk az utunkba kerülő hegyen, aminek a tetejéről nem is rendes aszfaltút vitt le a völgybe, hanem durva felmart út, valószínűleg azért, hogy még véletlenül se lehessen felgyorsulni ezen a lélekvesztő helyen!

Itt jött a pizza, majd megnéztük a Goose Necks Parkot (libák nyaka), ahol mélyen a völgyben, kanyargott egy sáros folyócska, de annyira kanyargósan vájta ki útját a magas sziklafalak között, mint ahogy a liba nyaka kanyarodik J.

Valley of the Gods (Istenek völgye): ez egy kisebb és ismeretlen hely, pedig nagyon szép képződmények vannak itt is. Magas vöröses-barnás sziklák a nagy semmi közepén.

Mexican Hat (Mexikói kalap): ez csak egy szikla, tetején mexikói kalapra (sombréro) emlékeztető formával. Közvetlenül az út mellett található, nagyon érdekes látvány.

A végére maradt a Monument Valley. Mit is írjak erről….? Elsőre nagyon meglepődtem, mert az utóbbi napokban hozzászoktam az amerikai nemzeti parkok minőségéhez, azaz aszfalt utakhoz, kiépített túraútvonalakhoz, bemutató táblákhoz, látogató centerekhez, rendhez, stb… Itt, a Navajok földjén nem ez fogadott minket. A sziklák valóban hatalmasak, de elsőre sokkal rosszabb volt, hogy a parkot egy 27 km-es földúton lehet körbejárni, mely úton áthaladni normál kocsival nagyon nehéz volt. Ahogy haladtunk a parkban beljebb, persze változott a véleményem, hiszen gyönyörű óriási különböző formájú sziklákat láttunk.

Sötétedésre értünk ki a parkból, és tovább jöttünk a következő faluba. Itt nagyon jó szállásunk van, működik a net, tehát ti is olvashattok minket – de mobil térerő továbbra sincs, immár 3 vagy 4.napja.

Holnap Grand Canyon, terveink szerint haladunk és nagyon-nagyon jól vagyunk!!!

Kanyonok földjén

Reggel elhagytuk Tropicot J. Ez viccesen hangzik, de valójában ma a kettő közül ez volt az egyik település, ahol megfordultunk. A másik Hangsville, ahol most vagyunk. Ez egy nagyon durva hely, legalábbis a motel alapján, ahol kaptunk szobát. Pontosabban kaptunk volna egy másik motelben is, de aránytalanul drágán (tulajdonképpen többe került volna, mint Las Vegasban!!!!). A szállás végül is tiszta, csak úgy néz ki mint a filmekben, ahol gyilkosságokat szoktak elkövetni J

A mai nap megint nagyon jó helyeken jártunk:

Bryce Canyon National Park:

Csodálatos képződmények, kanyonok, gyönyörű kilátás 2500 méter magasról, hófödte hegycsúcsok a távolban, hideg (42 fahrenheit fok). De tudtunk túrázni is végre! Természetesen az egész park profin kiépítve.

A méltán híres 12-es úton (Scenic Byway 12: kb 200 km hosszú, a Dixie National Forest-en, a Bryce Canyon mellett, illetve az Escalade National Parkon keresztül halad, kb 20 éve adták át – http://www.scenicbyway12.com) elértük a Capital Reef National Parkot:

Ez a hely megint egy külön csodája a világnak. Hatalmas vöröses-rozsdás-narancssárgás sziklákkal övezett völgyön keresztül halad az autóút, melyről itt-ott le lehet térni túrázás vagy múzeumnézés céljából. Van egy hely, ahol ezen a különleges kőzetbe állítólag kb 1000 éve az indiánok különböző rajzokat véstek… - hááát, mi kételkedtünk kicsit.

Híres túraútvonala a Parknak a Grand Wash, melyen kb 5 km hosszan lehet az év nagy részében víz nélküli patakmederben túrázni. A patakmeder mellett csodás sziklák magasodnak és az út egyre szűkebbé válik. Víz csak a hirtelen lezúduló esőzésekkor van, most csak kengyelfutó gyalogkakukkokat láttunk J, vagyis valami kis madár félét, aki nem tudott repülni, viszont annál gyorsabban szaladt fotózásunk elől.

Apropó, fotózás. Fotótáborokat is szervezhetnek ide, mert rengeteg profit állványt és felszerelést láttunk, különösen kilátópontokon, néha elhagyatottan, néha a gazdájával együtt.

Ja, és mára is jutott a kulináriából, legnagyobb örömömre: a Capital Reef Nemzeti Park bejáratánál nagyon jó mexikói étterem van! Kellett is már némi öröm, mert reggelire pancake-t (vastag palacsinta) ettem volna, ha ízlett volna. De borzasztó íze volt, így csak bébi répát rágtam egész nap, némi gyümölccsel. Ja, és arra is rájöttünk, hogy a Whole Food-ban kizárólag bio ételeket árulnak kb Tesco-nyi területen. Ezért is lehet, hogy 4 db narancs 7 $-ba, azaz kb 1400 Ft-ba került. Későn, fáradtan vásároltunk ott még Las Vegasban, ráadásul itt darabra vannak a gyümölcsök, úgyhogy csak fizetés után néztük mi is került olyan rettenet sokba. A narancs egyébként isteni volt, de a híres kaliforniai narancs vidéken sikerült ausztrál gyümölcsöt vennünk! J

Holnap estére elérjük a Monument Valleyt, szombaton jön a Grand Canyon, vasárnap estére pedig San Diego-ba érünk. Közeledik a hazautazás napja…, ami ebből a világból nézve egészen furcsának és idegennek tűnik. Itt olyan hatalmas területeket, fákat, sziklákat, völgyeket, kanyonokat látunk, 100 km-eken keresztül csak autózunk köztük, hogy nagyon kicsinek tűnik most a kis lakásunk otthon a kis virágainkkal…

Apropó: remélem a virágaim jól vannak! J

Zion Nemzeti Park

Ma elhagytuk Las Vegast. Nem volt fájdalmas, bár a város ezzel a látvánnyal búcsúzott tőlünk:

A cél a Zion Nemzeti Park volt. Sajnálatos módon az eső megint esett, egészen a parkig! Az odavezető út is elég jó volt, de a park még jobb! Egyrészt természetesen nagyon profi módon ki van építve, másrészt csodás természeti adottságokkal rendelkezik. Van egy központi parkoló, ahonnan busszal lehet tovább menni, illetve biciklivel! Úgyhogy ma megfogalmazódott bennem egy komoly igény minél előbb egy komolyabb biciklitúrára is!

A busz végig a völgyben ment, hét állomáson lehetett leszállni. Mindegyik állomáson volt valamilyen nevezetesség, múzeum vagy kilátópont. Az egész parkban sok lehetőség van a túrázásra is – sajnos nekünk kevés időnk volt, így komolyabb túra nem fért bele. Pedig nagyon jó lett volna. Meg is fogadtuk, hogy holnap korábban kelünk, hiszen holnap is túrázós helyre megyünk.

A Nemzeti Parkból egy hihetetlen hegyi úton keresztül elautóztunk Tropic-ba, egy kis faluba a Bryce kanyon bejáratától nem messze. A szállásunk eddig a legolcsóbb és árérték arányában a legjobb is. És ebben az icipici faluban ért megint egy kulináris öröm. Közvetlenül az út mentén a motel mellett van egy étterem, ahol nagyon finom pisztrángot ettem, továbbá isteni helyi ale sört ittunk, mégpedig az alábbi kiszerelésben: J

Holnap korán kelünk és irány a Bryce kanyon – remélem jó idő lesz!

Ja, és boldog névnapot kívánok minden Orsolyának, köztük a nővéremnek is!

A Hoover-gát Margit-híd kapcsolat

A mai nap a pihenésnek volt szánva. Ennek jegyében viszonylag későn elugrottunk a Danny’s-hez reggelizni, ma nem akartunk újra bedőlni a Luxor „all you can eat” akciójának. A program nagyon egyszerű volt, mert csak egy közeli helyet néztünk meg, mégpedig a Hoover-gátat. A gát arról is híres, hogy épp a napokban készült el az új híd a gát felett (hogy a forgalom ne a gáton haladjon át, hanem egy új autópályán és hídon), mely híd megépítésével kapcsolatban aktuális hír, hogy megépítése kevesebbe került, mint a Margit-híd felújítása.

Tehát így néz ki:

A helyszínről nézve már maga a gát is monumentális, nemhogy az új híd. A gátat 1930-ban kezdték el építeni és röpke 5 év alatt be is fejezték. A Coloradó folyó vizét duzzasztják fel a segítségével, továbbá a környék energia és víz ellátását biztosítja, és nem utolsó sorban az árvízmegelőzés is fontos tényező a működésével kapcsolatban. Ahogy sétáltam a gáton, nekem elsőre néhány filmjelenet jutott eszembe, amit itt forgattak (pl mikor Superman itt küzd meg a gonosszal).

Egyébként Hoover Amerikai Elnökről nevezték el.

Jelenleg nincs sok víz benne, szépen látszik a sziklákon is, hogy nyár elején meddig ért a víz a duzzasztóban.

Volt még ma pihenés a medence partján, kis vásárlás, repülőtér nézés és újra rácsodálkozás a las vegasi sosem volt esős napokra J. Ja, és persze megint egy kis játék este a casinoban. Kis tétekben nyomtuk és kevesebbet játszottunk el, mint amennyit fogyasztottunk J!

Holnap most már tényleg tovább indulunk, ez a nap sem ide volt tervezve. Jön a kanyonok földje – vissza a természetbe!

Bartók Béla Las Vegasban

Tegnap este érkeztünk erre a furcsa helyre, ami nagyon jó volt, mert elsőként a kivilágított várost pillantottuk meg. A Luxor-ban lakunk, ami egy óriási piramis. Minden nagyobb hotelnek az aljában casino is van, így nekünk is csak le kellett ballagni. Persze ez azért nem olyan egyszerű, könnyű eltévedni egy ekkora helyen, csak ebben a szállodában kb 3000 szoba van! Elsőre kicsit csalódás a casino, tele van buta gépekkel… - de majd ma kipróbáljuk.

Végre eljött az a pillanat is, amikor lábat lógathattunk, ráadásul a medence partján a piramis lábánál.

Aztán városnézés: végigmentünk a strip-en, megnéztük a hatalmas szállodákat, a hömpölygő embertömeget – itt minden azért van, hogy pénzt költsünk.

Van itt piramis alakú szálloda (ebben lakunk mi, Luxor a neve),

New York várost idéző a szabadság szoborral,

Paris az  eiffel toronnyal és a diadalívvel (mondjuk szerintem túlzás, hogy a torony az eredeti méretének pont a fele, egyszerűen óriási),

Bellagio óriási medencével, ahol gyakran szökőkút tánc van zenére, és még sorolhatnám…

A casino ma már barátságosabb volt, főleg úgy, hogy megnéztük a többi nagy szálloda játékrészét is. A miénk a többiekhez képest kicsit jobb, de összességében elképesztő, hogy az egész térben nincs természetes fény és folyamatosan dübörög a zene.

Találkoztunk Zoránnal, a bombázások elől annak idején NY-ba menekült szerb fickóval, aki annyira megörült nekünk, hogy viccből Bartók Béla nevére állította ki Béci player’s club kártyáját J!

 

Azt hittem a roulette nagyon egyszerű lesz és biztosan nyerünk, de persze nem így volt. Az alap 10 dollár volt, úgyhogy kb 1 perc alatt elvesztettük a kiváltott 30 dollárnak megfelelő zsetonunkat. A zsetonokat nézve az asztalnál ülők több száz dollárokkal szórakoztak…, úgyhogy eloldalogtunk gyorsan a játékgépek felé.

A nap jó híre: megtízszereztük a pénzünket!

A nap rossz híre: ezt egy dollárral tettük a félkarú rablón! J

A nap vegyes híre: bedőltünk az ’all you can eat”-nek, úgyhogy most feltankoltunk néhány napra előre normális ételekből. A héten úgyis jönnek a gyorséttermes napok.

Death Valley - Út a semmibe

Megvolt az első éjszakám egy igazi amerikai útszéli motelben. Tulajdonképpen nem volt vele semmi baj, kicsit vékonyak a falak, kicsit kemény az ágy, kicsit kevésbé szép a fürdőszoba – de egyébként rendben volt. A reggelink is nagyon amerikásra sikeredett: a Danny’s nevű helyen voltunk, igazi boxos asztalokkal és óriási választékkal. Alig bírtam normál méretű ételt találni, és persze megint belenyúltam az édes kenyeres szendvicsbe. L Ellentétben Bécivel, aki annyit evett hogy vacsorázni sem akart (egy fél whoppers-re futotta végül).

Azért még nem amerikásodtam el teljesen, mert Death Valley-ről azt hittem csak odaugrunk, kicsit körülnézünk és irány Vegas. Nem így történt. A halál völgye egy óriás területű „semmiség”. Nincs ott semmi, vagyis persze van, hiszen rengeteg mindent láttunk:

Homokdűnéket, igazi sivatagi homok, sivatagi bozóttal – apropó: az egész völgy sivatagi jellegű, tehát növényzetét tekintve alig valami. Van persze Joshua tree, az imádkozó kaktusz és ilyen-olyan kisebb bokrok.

Salt creek: ez egy olyan tó, aminek a vize négyszer sósabb mint a tengeré. Azt gondolnánk, hogy itt nem él meg semmilyen élőlény – de nem így van. A leírások szerint ebben a vízben él a fogasponty, ami 44 fokos hőségig bírja. Sajnos jelenleg nincs víz a tóban. L

Megnéztük a Borax bányát, ahol az 1800-as évek végéig boraxot bányásztak (akkor üveggyártáshoz használták ezt az anyagot, manapság pedig mosószerekhez) és az innen kb 160 km-re lévő Mojave-be vontatták fel 20 öszvérrel a kibányászott anyagot.

Zabriskie point: gyönyörű kilátás. Nevét a bányászokat felügyelő igazgatóról kapta – filmet is készítettek róla.

Devil’s golf course - Az ördög golfpályája: valaha itt is víz volt, most kiszáradt sós holdbéli tájként lehetne jellemezni.

Badwater: az egyik legérdekesebb rész. Itt van a legmelegebb az egész völgyben, akár 47 fok (celsius) is. Az itt található víz sós, iható ugyan, de nagyon kellemetlen íze van, mert tele van mindenféle ásványokkal. Gyakorlatilag mi csak sólerakatokat láttunk, kevés vízzel.

Csúcsok:

Hőmérséklet: 102 fok (Fahrenheit), ami kb 38 fok (celsius) – ez a Badwaternél volt.

Legalacsonyabb pont: 84 méter tengerszint alatt – Badwater.

Legmagasabb rész: 1665 méter – az ördög kilátójánál.

Eső a sivatagban: el sem akartuk hinni! Eleredt az eső! Ez nagyon ritka, mert a völgyet körülölelő hegyek megfogják az esőfelhőket, de nekünk szerencsénk volt.

Az egész völgy egy nagyon különleges világ volt. Sivatagi környezet, aztán hirtelen átkelés a hegyeken (először azt hittük ennyi az egész Halál-völgy J ), és a kietlen holdbéli táj fekete óriási sziklákkal övezve középen a nagy semmivel. A nevezetes pontok egyébként elképesztő tiszták voltak és rendben tartottak, nem beszélve az összes pont akadálymentesítéséről – még a sivatagi dűnékhez is volt kiépített út a kerekes székeseknek.

Az pedig egyenesen elképesztő, hogy itt a világ végén is olyan utakon lehet menni, mintha most fejezték volna be az aszfaltozást.

Most este 7 óra, haladunk Las Vegas felé, már látom a fényeit, de a GPS szerint még kb fél órát megyünk. És még mindig esik az eső – a sivatagban!!!

Egyébként ez az egész, ami itt van, a nagyság, a határtalanság, mind-mind folyamatosan formál úgy, hogy észre sem veszem…..

Ekkora fa nincs is! - Sequoia National Park

Magunk mögött hagyva végre a nagyvárosokat és a sűrűn lakott részeket, ma meglátogattuk az első tervbe vett nemzeti parkot, a Sequoia National Parkot. Mivel még jó néhány parkot meg fogunk nézni, ezért éves bérletet vettünk – még plasztik kártyát is adtak hozzá.

A park a Sierra Nevada egy része. Eleinte gyanútlanul kanyarogtunk felfelé a szerpentinen, amikor egyszer csak elénk ugrott ami miatt ide jöttünk: egy szikvójafa. Óriási rozsdabarna-vöröses törzse van és nagyon-nagyon magas. Egyébként a parkban, a felsőbb magasságokban  nagyrészt fenyők vannak, de óriásiak és különböző fajtájúak.

Itt található a General Shermann’s Tree, a világ legnagyobb kerületű (térfogatú és egyben tömegű) élő fája. Magassága jelenleg 63 méter, életkora kb 2200 év, alap kerülete 33 méter. Jó eséllyel túl fog élni minket, hiszen ebből a fajtából léteznek 3200 évesek is. Ennek a hihetetlen nagy fának a teteje már nem él, de ettől függetlenül 10 évente 1 cm-t szélesedik, nő az alapterülete.

Egyébként mellette is rengeteg gyönyörű fát láttunk, és persze kitűnnek mind közül ezek a vörös törzsű óriásfenyők. Sokat fotóztunk, feltöltöttem a szokásos helyre (jobb oldali menüből elérhető).

Gyanútlanul sétálgattunk, mikor azt vettük észre, hogy tőlünk nem messze sokan fényképeznek valamit. Konkrétan egy medvebocsot, aki ott a szabadban rágott épp valami fenyőgallyat. A maci nagyon aranyos volt, de azért persze mindenki villámgyorsan hátrálni kezdett mikor felénk indult.

Láthattunk még több száz éves kidőlt farönköket, ilyen-olyan kis állatokat – mindezt persze teljesen profi környezetben: a kerekes székeseknek külön parkoló, hogy a lehető legrövidebb úton tudják megnézni a General Shermann’s tree-t, kiépített betonos ösvények ismertető táblákkal, a park területén fogható rádión elérhető információs csatorna, stb…

Megmásztuk még a Moro rock-t, egy óriás sziklát, aminek a tetejéről csodás körpanoráma volt a Sierra Nevada hegyeire, köztük a több mint 4000 méter magas csúcsokra is.

10kor léptünk be a parkba, kb 4kor jöttünk el, de mindez alig tűnt 2 órának. Ezt az óriási csodás parkot lehetetlen bejárni ennyi idő alatt, csak a legturistásabb pontokat érintettük, és nagy részüket autóval – de azért túráztunk is kb 2 órát.

A hegyről leérve egy tipikus vidéki sikerült estebédelni: oldalt boxos, középen egyszerű asztalos pizzéria, a plafonon álmos ventillátorral, a pizza kb 10 perc alatt kész volt. Közben két mexikói család is benyomott 1-1 akciós óriás pizzát…

30 fok volt, átvágtunk a kaliforniai narancsligeteken, szőlőültetvényeken, mindenféle állattelepek mellett (ezek borzalmas szagokkal hívták fel magukra a figyelmünket), vidéken.

Most Mojave felé megyünk, este fél 8 van, valami motelben fogunk aludni az út mellett. Holnap pedig remélem nem vár minket a halál völgye – de azért megnézzük Death Valley-t.

California State Route 1.

A mai nap volt eddig a leghosszabb…kb 430 mérföldet jöttünk, ami kb 700 km. Most Visaliaban vagyunk, és remélem holnapra kipihenjük magunkat.

Reggel La-ből Malibun keresztül elindultunk Santa Barbara felé.
Malibu óriási csalódás volt, koszos strand, némileg lepukkant parti házak….Persze nagyon érdekes, ahogy beépítkeztek az óceán fölé…

de valahogy mégis rendezetlen benyomást keltettek.
Santa Barbara már egészen más volt, nagyon szép hely. Már csak a napsütést hiányoltuk…, és reméltük hogy utunk további részében kisüt a nap.

A híres kaliforniai 1 számú főúton indultunk el a Csendes óceán partján felfelé. Ez sokak szerint Amerika legszebb útja és nagyon vártuk már a látványt. Ahogy közeledtünk a part felé, megint tiszta párás lett a levegő és sűrű párafelhőbe burkolóztunk. A látvány így sem volt utolsó, de bőven elmaradt a képeken eddig látottaktól.

Az egyik legérdekesebb rész az volt, mikor szabadon élő elefánt fókákat láttunk a parton.

Tovább haladva észak felé persze találkoztunk azokkal a pihenő részekkel is, amikben az amerikaiak elképesztően profik: egy-egy szép kilátással bíró helyre komplett egységet építenek szállodával, büfékkel, szuvenír bolttal, benzinkúttal, csodás parkkal és pihenőhelyekkel.

Utunk nemsokára elhagyta a partot, egy nagyon szűk úton átvágtunk a hegyen a szárazföld belseje felé. Ahogy távolodtunk a parttól, egyszer csak a felhők is elfogytak és felragyogott a nap.

A hegy ezen része egyébként katonai terület volt, kb 4 autóval találkoztunk a kb 30km alatt, de megérte, mert gyönyörű részeken jöttünk keresztül.

Holnap jönnek a mamut fenyők, és haladunk tovább Death Valley felé.

LA - a szélsőségek városa

Ma annyi élmény ért bennünket, pozitív és negatív irányba is, hogy csak kapkodtuk a fejünket. Először is reméltük, hogy végre megtapasztalhatjuk a beígért meleget, mindenféle ködös, szeles hullámok nélkül.

A nap jól indult, ahogy közeledtünk a város szerintünk központja felé, a nap is kisütött, az irány Hollywood volt. LA-ben nagyon nehéz csak úgy megkeresni valamit, mert óriási a város és sok a városon belüli autópálya is, ráadásul minden olyan „előkészületlen”. A Hollywood Boulvard-ra odatalálni külön művészet volt (egy majdnem összeveszéssel járt) – nem akartuk elhinni, hogy tényleg azon az utcán vagyunk ahova készültünk. Az tűnt csak fel, hogy csillagok voltak a járdán, tehát megtaláltuk a Walk of fame –t, amit valójában meg is akartunk nézni.

A körítés azonban nagyon gáz volt: szakadt üzletek, furcsa emberek…, egy-két jobban kinéző színház vagy valami hasonló. Mire kb úgy gondoltuk, hogy a végére értünk, tulajdonképpen magával ragadott ez a csillagos hangulat…

Gondoltuk végigkocsikázunk a Sunset Boulvardon, illetve Beverly Hillsen, megnézzük hol laknak az igazán gazdagok. És valóban, csodás házakat láttunk, gyönyörű utakat, óriási pálmafákat és végig ragyogott a nap.

Természetesen megkerestük a Rodeo Drive-t, bár a „világ legdrágább utcáján” kivételesen nem vásároltam semmit, de ez kötelező program volt.

Kezdtük elhinni, hogy Kalifornia az IGEN, az valami.

Gondoltuk fokozzuk az élményeket, és lemegyünk az óceán partra Santa Monica-ba. Lekavartunk valahogy, és már ahogy közeledtünk, éreztem hogy ez nem fog stimmelni. A napsütés eltűnt és helyét átvette valami furcsa ködszerű fátyol, tulajdonképpen pára, ami ráterült az egész városrészre. (ha jobban belegondolok, csak a gazdagok felett sütött a nap J)

És aztán megláttuk Santa Monicát. A mai körülmények között nem időztünk itt sokat.

Gyorsan bedobtunk némi mexikóit, aztán irány a Staple Center, hiszen fél 8-kor kezdődött a szülinapi ajándékmeccsem!!!! Nem is volt baj, hogy siettünk, mert olyan dugóba kerültünk az autópálya előtt és rajta, mint amilyenben még sosem voltunk és szerintem soha többet nem is fogunk. 6 sávon araszolgatott a forgalom, mi kb 20 km-t mentünk rajta, röpke másfél óra alatt.

De a lényeg: Staple Center, Los Angeles Clippers – Denver Nuggets! Igaz, hogy pre-season, de NBA KOSÁRLABDA MECCS, és én azt nézem, a világ leghíresebb csarnokában!

A meccs olyan volt, mint amilyennek vártam, a szünetekben pom-pom lányokkal Béci legnagyobb örömére, illetve külön showman-nel. A meccs után a shop-ban megtaláltam az idei szezonra legyártott Lakers mezeket, potom 385 dollárért – nem vettem meg J.

Most azt mondom, LA egy nagyon érdekes város, tele éjszakai fényekkel, színes emberekkel, csodás tengerparttal, kár hogy utóbbiból nem élveztünk semmit L.

Holnap még végiggurulunk a Mulholland drive-on, majd elindulunk egy más élet felé, ahol nem lesz dugós város, nem lesz ködpára és nem lesz ennyi ember sem…. Vasárnapra Vegasba kell érni, ennyi a lényeg.